A forrás cikk 2020.12.07-én került publikálásra az „Asia Times”-on. (link)

Számos módon képesek tönkretenni, és meg is teszik.

Ikonikus tetoválást viselő yakuza-tag. Fotó: Twitter

Ez a cikk az utolsó azon öt részes sorozatból, ami a yakuza továbbra is széleskörű jelenlétéről szól Japánban. A korábbi írásokat itt találod: Első rész, második rész, harmadik rész, negyedik rész.

A pénzügyi hatalom politikai hatalommal egyenlő, mint az megfigyelhető a yakuza pénzügyi erejének kapcsán is, miközben az felbomlasztja a politika világát. Manapság a yakuza – ahogy az évtizedek óta folyamatosan – a politikusok számára a tőkének és szavazatok fontos forrása; leszámítva talán a kommunistákat.

A politikusok és bürokraták által meghozott döntések olykor a yakuza javát szolgálják, semmint a polgárokét, vagy úgy általában a nemzetét.

Példa erre a yakuza által birtokolt hulladékégető, ami évekig mérgezte a Tokyo melletti Atsugi-ban működő amerikai légibázis levegőjét, mivel a kormány nem volt hajlandó foglalkozni a problémával.

Ez a kétoldalú védelmi kapcsolat kérdésében igencsak jelentős vitaponttá vált – amivel elvonta a figyelmet a jóval fontosabb ügyekről, mint amilyen a Japán Önvédelmi Erők fejlesztése, és hogy képesek legyenek az amerikai erőkkel való hatékonyabban együttműködésre.

A kormány végül bezáratta az erőművet, azonban a jelentések szerint 50 millió dollár értékű kompenzációt fizetett ki a cégnek (és ezáltal annak yakuza tulajdonosainak). A kormányzati vonakodás egyik állítólagos oka az volt, hogy számos kormányhivatalnok élvezte itt a nyugdíjazás utáni amakudari állását (szó szerint „leereszkedés a mennyből”).

Olyan esetek is előfordultak, mikor a yakuza szemérmetlen nyomást gyakorolt politikusokra. A 2000-es évek végén a Japán Demokratikus Párt (DPJ) egyik politikusa vetett fel kérdéseket egy a yakuza-hoz köthető, Tokyo központjában lebonyolított ingatlan üzlettel kapcsolatban. Ezt követően két yakuza-tagtól is kapott fenyegetéseket.

Itt van még Ishibashi Koki, DPJ-s parlamenti politikus 2002-ben történő, yamaguchi-gumi-s gengszter általi meggyilkolása, ami továbbra is aggasztó esetként kísért. Ishibashi a japán kormányon belüli korrupció ritka és hangos kritikusa volt.

Jóllehet a „gyilkos” egyszerűen feladta saját magát, néhány megfigyelő szóvá tette, hogy az eset magasabb körökbe futó szálait a rendőrség nem kifejezetten próbálta felderíteni.

Egy másik hasonló eset volt Nagasaki polgármesterének 2007-es meggyilkolása, amiért a város közmunkás projektjeiből nem volt hajlandó részesedést adni a yakuza-nak.

A meggyilkolt polgármester lányai Ito Occhi portréjával kezükben érkeznek Nagasaki körzeti bíróságára 2008. május 26-án. A bíróság halálra ítélte Shiroo Tetsuya-t Nagasaki polgármesterének 2007. áprilisában elkövetett lelövéséért. Ez a fajta ritka gyilkosság vezetett az ország fegyver-szabályozási törvényeinek szigorításához. Fotó: AFP/JiJi Press

Nem túl meglepő, hogy mikor az alvilág ügyeiről vagy érdekeltségeiről esne szó a szigetországban, az egyéni véleménynyilvánítás szabadsága igencsak csorbát szenved.

Japán mainstream médiája kíméletlen megfélemlítésnek van kitéve annak érdekében, hogy a yakuza működésével és az alvilág közhivatalokkal való kapcsolatáról véletlenül se tudósítson. Emiatt, és a hatékony tényfeltáró újságírás hiányának következtében, szinte lehetetlen sikeresen fellépni a yakuza ellen – vagy bármely másik országban a szervezett bűnözéssel szemben.

És valóban: A szervezett-bűnözéstől való félelem miatt több esetben is figyelmen kívül hagyták a bíróság döntését. Ami pedig még elképesztőbb, hogy a bíróság ezt el is nézte.

A 2000-es évek végén történt egy tanulságos eset, melyben az egyik uyoku csoport fenyegetésének hatására – akiknek szinte mindegyike valamilyen szállal kötődik a yakuza-hoz – az egyik tekintélyes tokyo-i szálloda lemondta egy tanári szakszervezettel kötött szerződését, akik ott tartották volna az éves gyűlésüket. A szakszervezet beperelte őket, amit meg is nyertek.

A bíróság utasította a szállodát a megkötött szerződésük teljesítésére, amit a hotel egyszerűen megtagadott. Erre válaszul egy nevetséges összegű bírságot szabott ki rájuk – gyakorlatilag kijelentve: „Tudomásul vettük”.

Hatásuk a magánszektorra

A magáncégeknél is számít a befolyásuk; a nyugatiakat is beleértve.

Először is: A cég rengeteg pénzt veszíthet. Egyetlen 2009-es csalás során a Lehman Brothers legalább 350 millió dollárt vesztett Japánban.

Valamint, nem sokkal később, az akkor külföldi kézben lévő Shinsei Bank 500 millió dollárnál is többet vesztett, miután hitelt adott egy [tőzsdén] jegyzett – ismerten yakuza kötődésekkel rendelkező – pénzügyi vállalatnak, mely kényelmesen „csődöt” jelentett.

Mindemellett, ha egy vállalat yakuza ügyletekbe keveri magát, az a japán szabályozók könnyű célpontjává válhat, akik kapnak az alkalmon, hogy valakit móresre taníthassanak.

A 2000-es évek közepén a japán Citibanknak is akadtak problémái a szabályozókkal, részben azért, mert nemtörődöm módon yakuza-tagoknak is engedélyezték a számlanyitást. Ugyanakkor nem ők voltak az egyetlenek – vagy bármely tekintetben a legrosszabbak – a szigetországban, akik pénzügyi intézményként yakuza ügyfelekkel rendelkeztek, ugyanakkor a szabályozók számára kényelmes (és külföldi) célpontot jelentettek.

Végül a Citibank kivonult Japánból – ahol magasan nyereséges volt – pedig a bank egyik vezető igazgatója korábban el is látogatott Tokyo-ba, ahol végrehajtotta azt, ami megfelelt egy nyilvánosság előtti rituális megalázástatásnak.

Bármely cég áldozatul eshet a yakuza fenyegetésének, vagy még rosszabbnak. A japán Lehman Brothers 24 órás védelmet fogadott egyik külföldi igazgatójának védelmére, aki korábban kiprovokálta az alvilág haragját. Más vállalatokat az uyoku fenyegetett, és zaklatták azok a yakuza-hoz köthető jobbos csoportok, akik fekete hangosbeszélő teherautókkal járkálnak.

Egy jobbos, hangosbeszélő teherautó. Kép: Wikipédia

Biztosítékok

Itt még nincs vége. Amint egy cég közös ágyba bújik a yakuza-val, kényszerű lesz profitot biztosítani a szervezett-bűnözéshez köthető befektetőinek. Közölni a yakuza-ügyfelekkel, hogy a befektetésük nem hozott hasznot – vagy vissza kellene fizetniük a kölcsönt – nem éppen a nyúlszívűeknek való feladat.

Amint egy cég üzletelni kezd a yakuza-val szinte a lehetetlennel határos onnét visszafordulni, mint ahogy azt az ember előre sejtheti. Végül a céget zsarolás útján olyasmire fogják kényszeríteni, amint máskülönben nem tenne.

Nem egy vállalatigazgató, vagy akár külföldi gondolja magát elég rafkósnak ahhoz, hogy üzleteljen a yakuza-val. Talán egyszer-kétszer még működhet is, de hosszútávon sosincs boldog vége.

Ennél is rosszabb, hogy a kisebb cégeket (időnként még a nagyobbakat is) a szervezett-bűnözés teljes egészében megszállja.

A yakuza-val való viszonynak szinte elkerülhetetlen végkimenetele, hogy a pénzmosójaként végzed. A pénzmosó tevékenység pedig legjobb esetben is veszélyezteti a cég jó hírét és erős kitettséget okoz a szabályozók szankciói felé.

Ugyanakkor szükséges megemlíteni, hogy a yakuza probléma nem a pénzmosásban gyökeredzik. A pénzmosás csupán tünete egy másik, helytelen viselkedésnek. Koncentrálj a helytelen viselkedésre és hajtsd fel a bűnözőket, és a pénzmosás problémája meg is szűnik.

A kormányok (nem csak a japán, hanem mind) alapvetően a pénzmosás felismerésére koncentrálnak, ami teljesen hatékonyatlan, mivel a pénzmosás tényét bármely adott tranzakció során igen nehéz kiszúrni. Egész egyszerűen a rossz dologra fokuszálnak. (Ugyanakkor ezek a törekvések szép létszámú és méretű pénzmosás-ellenes iparágat tartanak fenn szakértőkkel és szolgálatkész hivatalnokokkal egyetemben.)

Végül, a hírnév a szabályozók (hazai és külföldi), részvényesek, ipari partnerek, a közvélemény, illetve az alvilág szemében is ugyan annyira fontos és számottevő. Ha olyan vállalatnak tűnsz, amely a szervezett-bűnözést kiszúrni is hülye, vagy akit ez egyáltalán nem is érdekel, az nem kifejezetten hasznos.

A Cerberus nyugati befektetési csoport a 2000-es évek közepén az egyik jelentős japán újság címoldalán találta magát – a vád szerint felhasználta egy yakuza-hoz köthető ingatlanos cég szolgáltatását, hogy megszerezhessen egy jó helyen lévő telket Tokyo központjában. Akár igaz akár nem, ez nem az a fajta hírverés, amit a legtöbb cég szeretne magának.

Szeretnél ilyesfajta nyilvánosságot? Forrás: Shukan Post

Végkövetkeztetés: Ne nevess

Japán és annak yakuza problémája egy megvilágító erejű történet. Különösen azok számára, akik jártak már vagy éltek az országban, ami, mindent egybevéve, egy biztonságos és rendezett hely – szinte észlelhetetlen utcai bűnözéssel.

Japán mégis egy paradoxon: Egy gazdasági nagyhatalom, jól működő demokráciával és szervezett polgári- és végrehajtói intézményekkel, melyet mindazonáltal a társadalom legtöbb szegletében, a kormányban és az üzleti szektorban is átsző a sajátosan helyi szervezett-bűnözés.

Ahogy arra ez a cikk is rámutat, a szervezett-bűnözés nem csupán a fejlődő, politikailag kaotikus, gyenge polgári intézményekkel rendelkező országokban jelent problémát. A yakuza valóban élősködőként tapad a japán gazdaságra, és elvonja a köz- és magántőkét, valamint erőforrásokat a sokkalta hatékonyabb felhasználás elől.

Ezenkívül, a szervezett-bűnözés pénzzel és zsarolással felforgatja a politikát, melyet nehéz megállítani, de véglegesen megszüntetni még nehezebb. Ennek pedig következménye, hogy a közvélemény fokozott cinizmussal tekint a kormányzati szervekre és megválasztott vezetőire.

Ugyanakkor ne legyünk álszentek, mikor Japánt és annak yakuza-problémáját szemléljük.

Minden nemzetben jelen van a korrupció és a bűnözés, talán még ugyan abban a mértékben is. Csupán országról országra másféleképpen nyilvánul meg – gyakran attól függően, hogy milyenek a lebukási kilátások. Továbbá nem mindig tetovált, tényleges bűnözők végzik el a piszkos munkát.

Az a szívélyesség, amit London mutatott (Őfelsége kormányának hallgatólagos beleegyezésével) az elmúlt 20 évben a „forró” kelet-európai pénz felé, minőségileg nem különbözik attól, amit a yakuza művel Japán pénzügyi szektorában.

És ne feledjük a Wall Street viselkedését a 2008-as pénzügyi összeomlás előtt és után se – beleértve a kormány mentőcsomagjából lefölözött elegáns hasznot, amire még a yakuza is irigykedve nézne. Ha valaki meg akarná úszni a pénzmosás miatti pénzügyi kézreverést, ráadásul lélegzetelállító magasságokban, akkor csak legyél nyugati vállalat, ami túl nagy ahhoz, hogy bedőljön – és akit alkalomadtán olyanok szabályoznak, akik egy napon nálad szeretnének dolgozni.

Végül meg kell jegyezni, hogy a japán társadalom sem tolerálja a szervezett-bűnözést, és ami azt illeti, javarészt megvetik a yakuza-t. Viszont az uralkodó osztály cserben hagyta őket. Ha a japán politikusok és vezetők meg kívánnának szabadulni a yakuza-tól, akkor képesek volnának összezúzni. Csupán úgy döntöttek, hogy nem teszik meg. Valószínűleg az elkövetkezendő 20 évben is ugyan ez lesz a helyzet.

Miközben japán polgárai és üzletemberei szinte nem tehetnek mást, mint együtt élni a helyzettel, addig a külföldi üzletemberek túl gyakran bagatellizálják a yakuza jelentette problémát – azt állítva, hogy nem is létezik, vagy csupán fel van fújva – miközben több esetben remélnek némi pénzhez jutást, amivel még azelőtt le kívánnak lépni, hogy történne valami.

Ironikus módon, a yakuza jelentette fenyegetés helyes megközelítése – amely a probléma elismerésével kezdődik – versenyképes előnyt is jelenthet. Valamint, a megfelelő erőfeszítéssel, lehetséges elnavigálni a yakuza mellett, kihasználva azokat a lehetőségeket, melyekről más cégek lemondanak – miközben távol tartjuk magunkat a bajtól és jó hírnevet szerzünk a szabályozóknál.

Ahogy azt egy „helyes” utat választó nyugati cég tiszteletnek örvendő elnöke mondta arra a kérdésre, hogy bánta volna, ha visszautasítja [a yakuza-val] az üzletet: „Nem. Annak eredményeként, hogy az emberek látják, hogy milyen cég vagyunk, csak még több üzlethez jutunk.”

Grant Newsham visszavonult amerikai tengerészgyalogos tiszt, amerikai diplomata és egy nagy globális befektetési bank egykori tokyo-i biztonsági vezetője, jelenleg a Japán Stratégiai Tanulmányok Fóruma és a Biztonságpolitikai Központjánál dolgozik vezető kutatóként. Ez a cikksorozat teljes egészében a Journal of Financial Crime-ban jelent meg.