Az eredeti cikk 2020.01.17-én került publikálásra a „The Daily Beast”-en. (link)

A Japánban dolgozó külföldi munkások olyanok, mint a vendégek az Eagles „Hotel California” számában: Bármikor ki-csekkolhatnak, de elmenni nem fognak tudni.

Illusztráció: Kelly Caminero / The Daily Beast.

A folyamatosan csökkenő népességű és elöregedő Japánban most még nagyobb szükség volna a külföldi munkaerőre. Oda csábítani őket viszont nem sok sikerrel kecsegtet, ha a munkáltató ráteszi a kezét az útleveledre, és nem adja vissza, még akkor sem, ha kilépsz – ezzel jogi bizonytalanságra kárhoztatva.

Ilyesmire a Közel-Kelet fortélyosabb szegleteiben számítana az ember, de nem, ez az Omotenashi (vendégszeretet) Földjén történik, ahol az olimpia közeledtével mindenki a legbarátságosabb arcát ölti magára.

A pénzes turistákat nagyon szívesen látják. Külföldi munkásokat? Már nem annyira. Pedig szükség van rájuk. A Nemzetközi Építő- és Faipari Dolgozók Szakszervezete (BWI) a tavalyi évben közzétett jelentésében, a 2020-as tokyo-i nyári olimpia sötét oldalában állítják, hogy a munkásokat – köztük sok külföldit – már most agyon-dolgoztatják, és veszélyes munkakörülményeknek teszik ki. Egyszerűen nincs elég japán az elvégzésre váró munkákra.

Még ha az összes sportlétesítmény, új hotel, és lakhatásra szánt épület időben el is készül az olimpia júliusi kezdésére, a megfelelő személyzettel való feltöltésük még így eget verő kihívásnak ígérkezik.

Még az is problémaként merült fel, hogy nem lesz elegendő biztonsági személyzet a rendezvény-helyszínek felügyeletéhez, ezért a kormány fontolóra vette az önvédelmi erők felkérését a munkára. Viszont a katonák nem tudnak máshol besegíteni.

Tavaly a kormányiroda bejelentette, hogy nemzeti szinten 1,2 milliónyi munkaerő hiányzik, főképp az építőiparban, a mezőgazdaságban, halászatban és a szállodaiparban. A Teikoku Adatbank listázta azt a 10 japán iparágat, amelyben már jelenleg is munkaerőhiánnyal közködnek. Nem csapán az építőiparban, de gépjárműiparban és az IT szektorban sincs elegendő munkavállaló.

Meglehet, ezért fordulhat elő az japánban, hogy mindaddig elnézik a törvényszegéseket, ameddig az üres munkapadokat feltöltik. Viszont a potenciális újoncok körében már olyan hírnévnek örvend az ország, hogy az már inkább elijeszti őket. A külföldi munkások ellen elkövetett visszaéléseket gyakorta az ország elavult törvényei is engedik, és a kormányt látszólag nem érdekli a probléma megoldása.

BRENDA TÖRTÉNETE

A csütörtöki nap folyamán egy Fülöp-szigeteki nő, akit pénzügyileg segít és támogat a POSSE nevű független, munkásokat segítő, non-profit szervezet, beperelte a munkaadóját a Yokohama körzeti bíróságon. A nő vissza kívánja szerezni az elkobzott útlevelét és egyetemi oklevelét. Útlevél nélkül ugyanis nem tud új munkahelyet találni, vagy elhagyni az országot, emellett pedig pénzügyi kompenzációt is követel. A munkaadója, ironikus módon, egy bevándorlással foglalkozó ügyvédi iroda Yokohama-ban.

A keresete és az ügyvédei alapján, „Brenda” 2017-ben érkezett Japánba. Kérésére nem közöljük az igazi nevét, mivel a jövőbeli munkakeresésnél rákerülne a bajkeverő bélyeg. Miután befejezte a japán nyelvi tanulmányait, 2019 áprilisában kezdett el dolgozni a yokohama-i ügyvédi irodában.

Brendát megkérték, hogy adja át a munkáltatójának a vízuma intézéséhez szükséges dokumentumait, és aláírt egy szerződést, amellyel engedélyezte a főnökének, hogy „kezelje” ezeket. Brenda a cég számára tolmácsolt, fordított tagalogról^*1 angolra, és végzett egyéb titkári feladatokat. Azonban az első havi fizetésekor felfedezte, hogy a teljes munkabére a 100.000 yen-t (kb. 900$) sem éri el, ami még a megélhetési költségeket sem fedezi. Próbálta otthagyni az irodát, viszont a főnöke nem volt hajlandó visszaadni a papírjait, azt mondta: „Ha odaadom a papírjaidat, akkor le fogsz lépni.”

Végül július elején felmondott, de a cég továbbra sem volt hajlandó visszaadni az útlevelét. Ezután elment a POSSE-hoz, akik a fiatal dolgozók, diákok és külföldi munkásoknak nyújtotta segítségükről ismertek.

A POSSE-nál dolgozó Iwahashi Makoto azt mondta, hogy elment Brendával együtt a korábbi munkáltatójához, de a volt főnöke nem volt hajlandó az együttműködésre, és ordítva küldte el őket.

„Ez csupán a jéghegy csúcsa,” mondja Iwahashi. „Ahhoz, hogy rávegyenek egy nem-japán dolgozót, hogy a hosszú munkaórákat dolgozzon végig a szinte semmiért, és hogy ezek után ne lépjen ki, sok cég elkobozza a munkavállalóik útlevelét.” Számos külföldi dolgozó panaszkodik a silány munkakörülmények, a fizetés elmaradás, a munkahelyi balesetek és az igazságtalan elbocsátás miatt,” mondta, „viszont a külföldi munkások jogait védő szabályozások messze elmaradnak a szükségestől.”

„Sokan alig beszélik a japánt,” mondja Iwahashi, ami jelentős hátrány. „Félnek felszólalni, vagy jelenteni a durva körülményeket.”

Iwahashi megjegyezte, hogy számos országban a törvények ellenére is visszatartják a cégek a munkavállalóik útlevelét. A Japán Bevándorlási Hivatal szerint semmi illegális nincs abban, hogy egy munkáltató magánál tartja egy olyan külföldi dolgozó útlevelét, aki nem vesz részt a szakgyakornoki programban. A Munkaügyi Minisztérium az által kiadott irányelveiben ellenzi, hogy a munkáltatók maguknál tartsák az útleveleket, azonban a törvényszegőkre semmilyen büntetés nem vár.

„Ha Japánnak az a szándéka, hogy a szükséges munkákhoz minél több dolgozót csábítson ide,” mondja Iwahashi, „akkor a jogaik védelmében sokkal jobb munkát kellene végezniük.”

Brenda elmondta a The Daily Beast-nek, hogy „ugyan hallott már olyat, hogy Japánban rosszul bántak a külföldi munkásokkal, de ezt sosem várta volna egy bevándorlással foglalkozó ügyvédi irodától. Talán azért, mert ők ismerik a törvényt, és hogy meg is úszhatják.” Saját bevallása szerint úgy érzi magát, mint elszabadult papírsárkány a szélben: Nem rendelkezik az állásra jelentkezéshez szükséges dokumentumokkal, és Japánt sem tudja elhagyni, míg el nem készül az új útlevele, vagy vissza nem kapja a régit.

Egy kicsit Brenda mégis szerencsésnek mondható. A POSSE fizeti a keresetét, és pénzt gyűjt a bírósági ügyére, ami akár két évig is elhúzódhat. „Ha a nagykövetség új útlevelet is ad nekem, végig fogom ezt csinálni. Maradni fogok, dolgozni és küzdeni. Bizonyosan nem én vagyok az első külföldi, aki ettől a bánásmódtól szenved Japánban, viszont én szeretnék lenni az utolsó.”

Brenda korábbi munkaadója a számos telefonhívás, levél és e-mailes megkeresések dacára eleddig nem reagált a megkeresésekre.

Ibusuki Shoichi, a Brendát képviselő munkajogi ügyvéd elmondta, hogy nagyon ritkának számít Japánban útlevél visszaszerzéséért pereskedni, a bíróságra mászkálás helyett a legtöbb munkaadó egyszerűen visszaadja. „Ugyanakkor, csupán nagyon kevés külföldi lenne képes bíróságra vinni a munkaadóját.”

A külföldi dolgozók kárpótlásához és igazságos bánásmódjához rögös és hosszú út vezet, és a győzelmi esélyek nem őket pártolják.

CSIRKÉK ÉS TOJÁSOK

„2015-ben képes voltam kárpótlást szerezni egy külföldi mezőgazdasági munkás barátságtalan munkaadójától,” mondja Ibusuki, „viszont bíróságra kellett mennem, hogy kompenzáció gyanánt az 1.000 csirkét és tojásaikat le tudjuk foglalni.”

Az akaratos munkáltató egy ponton végül berezelt és kifizette, amivel tartozott – amit több mint két évig tartó bírósági csatározás előzött meg.

Részben kulturális okokból kifolyólag, Japán sosem volt a munkajogok és dolgozó-védelem mintaállama. Végül is, ez az az ország, ahol a Karoushi (a túlmunka miatti halál) egy mindenki által ismert kifejezés. A számos reformkísérlet ellenére, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint, a japán munkaórák a világ leghosszabbjai közé tartoznak.

Talán túl sokat várunk egy, a saját népét közismerten barátságtalan körülmények között tartó országtól, hogy sikeresen integrálja a külföldi dolgozókat. A történelem pedig nem szolgál túl sok reménnyel.

A régi szép időkben, Japán a munkaerőhiányt részben Korea és Kína részleges megszállásával oldotta meg, integrálva őket a Nagy Kelet-Ázsiai Konjunktúra Övezetbe. Ez már nem sülne el túl jól, viszont a korai munkatörvények nem változtak túl sokat az „arany korhoz” képest, ahol a munkás a rabszolga szinonimája volt.

A modern kori rabszolgaság sokkal kifinomultabb Japánban, és ennek legékesebb példája a Technikusgyakornoki Képzési Program. 1993-ban indították be, és folyamatos tűz alatt áll, mint a külföldi munkások kizsákmányolásának keltetője.

Egy szerkesztőségi cikkében a The Japan Times, „A külföldi képzési program szemrevételezésében”, nyíltan kijelentette, hogy rengeteg gyakornokot „gyalázatos körülmények között alkalmaznak; de facto olcsó munkásként.”

„A japán munkajog igen törékeny és idejétmúlt, alkalmatlan a japán dolgozók védelmére, még kevésbé a külföldiekére,” mondja Saito Yoshihisa, a Kobe Egyetem, nemzetközi együttműködési tanulmányok PhD fokozatot nyújtó képzési részlegének egyik docense. Megjegyezte, hogy noha történt előrelépés a külföldi dolgozók integrálásában, ugyanakkor ezek csupán kozmetikai jellegűek. Saito kihangsúlyozta: „Nem kevés legális módszer áll a japán munkáltatók rendelkezésére, hogy egy nem-japánt szolgaságban tartsanak. Az útlevél elvétele csak egy ezek közül.”

Végül Saito rámutatott, hogy a japán munkaerő-felvételi rendszer „nem a képességek felméréséről szól, hanem a szívósságéról. Olyanokat akarnak, akik átmentek a spártai kiképző programon, nem panaszkodnak, és kellemes munkakapcsolatot képesek kialakítani a munkahelyen. Ez számít a japán munkás legfőbb erényének: kevés pénzért, csendben eltűrni a hosszú, hosszú, hosszú munkaórákat.”

Japán kellemes helynek számít külföldről jött turistaként. De ha jelenleg külföldiként akarnál dolgozni a Hotel Japánnál, akkor le kell adnod az emberi jogaidat és az útleveled a recepciónál.

Nem mehetsz át másik hotelbe, és hogy az Eagles-t idézzem: Bármikor ki-csekkolhatsz, de elmenni nem fogsz tudni.

Saját megjegyzések:

*¹         A tagalog a Fülöp-szigetek hivatalos nyelve.

Ha valaki nem ismeri, annak itt az említett szám: