Az eredeti cikk 2019.08.14-én került publikálásra az „Asia Times”-on. (link)

A 2. világháború áldozatai végre jóvátételt nyerhetnek – viszont a nyilvánosság dühe és a széttöredezett egyezmény közepette a Szöul-Tokió kapcsolatnak mégis milyen árat kell ezért fizetnie?

A 88 éves Kim Jeong-ju, aki kényszermunkás volt a császári Japánban a 2. világháború alatt, külföldi riporterekkel beszélt Szöulban a csütörtöki nap folyamán. Kép: Asia Times/Thomas Maresca

A koreai Kim Jeong-ju évtizedeken keresztül próbált kompenzációt követelni mindazért a szenvedésért, amin kényszermunkásként ment keresztül Japán fogsága alatt, a második világháború utolsó szakaszában.

A 88 éves Kim csütörtökön mondta el történetét a külföldi újságíróknak, egy nappal augusztus 15-e előtt, mikor a japán-ellenes koreai népharag várhatóan el fogja érni csúcspontot – a Felszabadulás Napján, ami Japán 1945-ös feltétel nélküli megadása alkalmából tartott hivatalos ünnepnap.

A szövetségesek győzelmét követően Korea felszabadult 35 évnyi Japán császári uralom alól, viszont nem sokkal ezután mélyen betemette a hidegháború. A jelenlegi megváltozott politikai viszonyok közepette, több koreai is szükségét látja a Tokió-Szöul kapcsolat teljes újrahangolásának.

Tüntetők ’No Abe’ (Nemet Abe-ra) feliratú holmikat viselnek a Szöul belvárosában tartott vonulások alatt. Kép: Asia Times/Andrew Salmon

Nehéz idők

Kim 1931-ben született az akkor még gyarmati Korea déli vidékén. 1944-ben Japánba csalogatták azzal az ígérettel, hogy találkozhat az oda korábban már áttelepített nővérével, és hogy ott folytatni tudja majd tanulmányait.

Ehelyett az akkori tinédzser egy félreeső diákszálláson találta magát más koreaiakkal egyetemben, akikkel együtt dolgozni vitték a japán Fujikoshi vállalathoz. „Akaratunk ellenére kényszerítettek minket munkára,” mondta egy érzelmileg áthatott vallomásában.

Egy gép kezelése volt a munkája. „Akkoriban is csak egy apró ember voltam, de egy masszív gépezetet kellett üzemeltetnem,” emlékezett vissza. „Az üzem annyira el volt látva munkával, hogy a padlót is kenőanyag borította.”

Mardosta az éhség. A reggeli étkezés egy tál szegényes miso levesből állt, ebédre egy darab kenyeret, vacsorára pedig egy tál rizst kaptak három ecetes uborkával.

A körülmények katonásak voltak. A munkásoknak indulókat tanítottak, amit a gyárba menet és onnan visszatérve kellett énekelniük. A gyakori amerikai légitámadások miatt még munkán kívül sem vehették le a cipőjüket, mivel sűrűn kellett az óvóhelyre menekülniük.

Jóllehet, a kemény ipari körülmények aligha számítottak egyedi élménynek abban a korszakban, mint ahogy a csökkentett fejadagok is általánosak voltak az 1944-es Japánban, mivel az igazán hatékony amerikai tengeralattjáró-blokád keményen fojtogatta a gazdaságot. A légicsapásoktól való rettegés pedig egyformán érintett mindenkit.

Viszont Kim tapasztalataiban két tényező is van, ami megkülönböztette a többi munkástól az ostrom alatt álló Japánban.

’Rabszolga voltam’

Egyik az elszigetelés volt. „Szögesdrótok között tartottak minket,” mondta. „Rabszolga voltam. Nem voltunk többek rabszolgánál!”

A másik probléma a díjazás – vagy annak a hiánya volt. Japán fegyverletétele után őt és a többi koreait „megkérték, hogy hagyják a pénzüket a főfelügyelőnél.” Soha nem kapta vissza.

Tokió megadását követően sem értek véget Kim gyötrelmei.

Odahaza Koreában többen, köztük kormányhivatalnokok is, arra gyanakodtak, hogy Kim „vigasznő” volt – veterán egy japán katonai bordélyban. Manapság a túlélő vigasznőket „nagymamáknak” nevezik, és mint a császári Japán legszomorúbb áldozatait nem kevés tisztelet övezi őket. A közvetlen háború utáni időszakban a velük szemben tanúsított viselkedés sokkal kíméletlenebb volt.

„Alig volt némi különbségtétel a vigasznők és a kényszermunkások között. Roppant stigmával kellett szembenéznünk” emlékezett vissza. „Szenvedéssel éltük az életünket – nem tudtunk az utcán felemelt fejjel végigmenni.”

A múlt októberi, nagy jelentőségű jogi precedenst követően talán most képes lesz rá.

Egy jogi, történelmi, erkölcsi aknamező

Az 1910 és 1945 közötti gyarmati uralom alatt tartott koreai kényszermunkások japán részről történő kompenzációjának problémája igen egyszerűnek tűnik: Egy elnyomó és áldozatának ügye. A valóságban viszont összetett és nyugtalanító.

Több mint egy évtizednyi tárgyalást követően, Japán és Dél-Korea 1965-ben megállapodott egy kétoldalú kapcsolat felállításában. Ugyan Tokió nem ajánlott fel bocsánatkérést, viszont a kapcsolódó egyezménnyel egyidejűleg 800 millió amerikai dollár értékű pénzügyi segélyt és kedvezményes hitelt tartalmazó csomagot adott Koreának.

Az egyezség értelmében, a Japántól kapott pénz egy részét a háborús idők alatt kényszermunkára kényszerítettek számára kellett továbbadni kárpótlás gyanánt. Ennek ellenére Szöul nem foglalkozott az áldozatokkal, a pénzt helyette a nemzetgazdaság fejlesztésébe fektette, elindítva a „gazdasági csodájukat”.

Kim más áldozatokkal együtt évtizedekig tartó pereskedésbe és törvényi csatározásokba kezdett úgy a Japán, mint a koreai bíróságokon. Múlt októberben, a koreai legfelsőbb bíróság végül ítéletet hozott két jelentős japán vállalat, a Mitsubishi Heavy Industries és a Nippon Steel ellen.

A végzés miatt felbőszített Tokió szerint a döntés megsérti az 1965-ös egyezményt, és egyezségi eljárást követel az ügyben. Szöul elutasította a követelést, és azzal vágott vissza, hogy a demokratikusan elválasztott hatáskörök következtében nem szólhat bele egy bírósági végzésbe. Ugyanakkor javaslatot tett, hogy mindkét kormány közös kárpótlási alapot hozzon létre. Tokió ezt elutasította.

A dél-koreai elnökség egyik idősebb tanácsadója a napokban, a sajtó számára, tömören összefoglalta az ügy nüansznyi részleteit.

Miközben Tokió 1965-ös pénzügyi csomagjában valóban felajánlotta a visszafizetést (ámbár Szöul nem juttatta tovább ezt a pénzt az áldozatoknak), a legfelsőbb bíróság ítélete nem a kárpótlás alapelvére alapozódott – hogy ez a visszafizetés – hanem a díjazás elvére – mint az emberi jogok megsértésére.

A döntés a 21. századi, nemzetek feletti emberi jogok koncepcióján alapult, viszont ugyan ez a legfelsőbb bíróság a dél-koreai állam egyik karja is egyben – az állam, amelyik aláírta az 1965-ös egyezményt. Azonban nem szerepel olyan hivatalos mechanizmus a koreai alkotmányban, mely lehetővé tenné a kormány számára egy bírósági végzés megbuktatását.

Ennélfogva patthelyzet alakult ki.

Tokió számára a következő határvonal az így megszerzett japán tulajdonok kiegyenlítése lehet. Ezalatt a koreai bíróságokon még több, a japán gyárak elleni per várja a döntést. Kim ügyvédje, Kim Se-eum, már most 54 felperest képvisel.

A civódás kereskedelmi háborút lobbantott fel

Ez év elején, a vita átpattant a bíróságról a gazdasági térbe, mikoris a dél-koreai bíróság rátette a kezét japán gyárak, Koreában található tulajdonaira.

Júliusban, Tokió azzal sokkolta le Szöult, hogy korlátozásokat vezetett be Dél-Korea high-tech ipara számára létfontosságú kémiai összetevők exportjára. Ezt követően múlt héten, Tokió újabb csapással levette Dél-Koreát a megbízható export partnerek listájáról.

Dél-Korea még aznap viszonozta a tűzet; bejelentették Tokió levételét a saját, azonos listájukról.

A két ország közötti kapcsolat 1965 óta nem látott mélységbe esett vissza. Dél-Korea japán termékeket bojkottál és tüntet az ország ellen. Bizonytalanság lengi körbe a kulcsfontosságú dél-koreai gyárak működését és a globális high-tech ellátási láncot is.

Ennek a történelmi, emberi jogi visszaéléssel összeolvadt high-tech kereskedelmi háborúnak megvan a maga érve mellette és ellene is egyaránt.

„Sokakban tudatosult ez a probléma, és ez jó dolog,” mondta Yano Hideki, egy japán aktivista, aki a koreai kényszermunkásokat segíti. Viszont Kim, az ügyvéd, figyelmeztetett, hogy a politikai és média figyelem, amit a gazdasági civódás generál, elterelheti a figyelmet az eset lényegi problémájáról.

„Aggódom, hogy az érzékenység megkeseredik, és emiatt szem elől téveszthetjük az áldozatokat,” mondta. „Elveszítjük azt a figyelmet, amit a probléma forrásának kellene kapnia.”

Népharag

A nyilvánosság haragja Japán ellen folyamatosan tombol. Az érzelmek várható csúcsosodása csütörtökre várható, mikor Szöul belvárosában több, egyidejű demonstráció is tervben van.

Szerdán leleplezték az új „vigasznő” szobrot a Namsan hegyen, ami a Szöulba érkező turisták számára ajánlott látványosság. Több ezer ember – egy helyszínen szolgáló rendőr 3.000 főt mondott az Asia Times-nak, habár egyes médiumok 20.000 főt jelentettek – demonstrált a Japán nagykövetség előtt lévő, ugyan ilyen szobor mellett.

Egy tüntető „Küzdjünk a végső győzelemig” pólóban tüntetett a Japán nagykövetség előtt Szöulba. Kép: Asia Times/Andrew Salmon

„Úgy hiszem, hogy a japánok tévednek,” mondta a 19 éves Cho Hyun-seong, aki a középiskolai történelem klubjával együtt csatlakozott a tüntetéshez.

Ez volt az 1.400-adik heti rendszerességű tüntetés, amit a követség előtt tartottak. A dátum, augusztus 19-e, jelzi Kim Bok-dong, a háborús idők bordélyainak egyik koreai áldozatának első nyilvános, a megpróbáltatásairól tartott felszólalását 1992-ben. Ez év elején hunyt el.

Szöulnak és Tokiónak végül mégis sikerült „végső és visszavonhatatlan” megállapodásra jutniuk a vigasznő problémával kapcsolatban 2015-ben, amely megállapodást de facto felborította a liberális Moon Jae-in kormányzat, hivatkozva népszerűtlenségére az emberek körében és a korábbi kormányzat, áldozatokkal történő konzultációjának sikertelenségére.

„A 2015-ös megállapodás áttanulmányozásra került, és nem tekinthető hivatalos jóvátételnek,” mondta Kim Hae-sel, a Japán Katonaság Által Elkövetett Szexuális Rabszolgaság Problémáinak Méltányosság és Emlékezet Koreai Tanácsának belsős munkatársa. Ez egy nem-kormányzati szervezet (NGO), amely a vigasznő(k) szószólója.

A szöuli japán nagykövetség előtti egyik tüntető Kim Bok-dong feliratú pólót visel, aki egy kiemelkedő vigasznő; idén hunyt el. Kép: Asia Times/Andrew Salmon

A Szöul-Tokió kapcsolat

Politikai részről nézve, a 2015-ös alkut a konzervatív ex-elnök, Park Geun-hye írta alá, akinek apja az a Park Chung-hee, aki az 1965-os egyezményt aláíró kormányt vezette.

Az idősebb Park hivatalnokként szolgált a japán császári hadseregben, emellett ő indította be Korea gazdasági fejlődését is. Azonban sok dél-koreainál igen szörnyű hírnévnek örvend – egyrészt a háborús idő alatti kollaborációja, másrészt antidemokratikus irányelvei miatt.

Viszont a 2015-ös megállapodás rövid életű, egyszeri alku volt. A bíróság kényszermunkával kapcsolatos döntéseivel nagyobb csapást a sokkal kiterjedtebb, és hosszabb ideje tartó 1965-os egyezményre mérte.

A valóság az, hogy az alkuval és annak aláírójával szembeni elégedetlenség a kétoldalú egyezség teljes, 21. századi újraindításának kezdeményezésére sarkalt több aktivistát is, tükrözve a hozzáállásban, fejlődésben és a geopolitikában az évek alatt végbement, teljes körű változást.

„A hidegháborús rezsim leváltása után egy újfajta megállapodásra kell jutni,” mondta Cho Si-hyun, a Történelmi Valóság és Igazság Központ kutatója, mely a gyarmati korszakot kutató intézmény. „Úgy gondolom, hogy megannyi NGO és polgár vélekedik így.”

Egy hosszadalmas és fájdalmas várakozás

A korábbi kényszermunkás Kim-et, noha a polgári társadalom hathatós támogatásával bír, nem kezelte éppen gyengéden a saját kormánya.

Visszaemlékezett, hogy milyen durván bántalmazták a Kim Dae-jung kormányzat (1998-2003) alatti Nemzetgyűlésen, miután hivatalos kárpótlást követelt Szöultól az 1965-ös egyezményre hivatkozva.

„Annyit ordítottam, hogy [a biztonságiak] letepertek a földre,” mondta. „Egy törvényhozó azt mondta, hogy ki leszek fizetve, de nem kaptam semmilyen pénzt.”

Mindazonáltal fenntartja a jobboldali japán miniszterelnök, Abe Shinzo-val szembeni tűhegyes indulatát – azzal az emberrel szemben, aki Dél-Koreában általános megvetés tárgya, történelmi revizionizmusa miatt.

„Mikor meghallottam Abe szavait rettentő haragot és szomorúságot éreztem,” mondta. „Bocsánatot kell kérnie!”

Ami meglehetősen valószínűtlen. Habár 74 évvel a csendes-óceáni háborút követően a pénzt rövidesen meg is kaphatják. Az októberi precedens reményt adott Kim-nek, hogy végül kárpótolhatják a japán vállalatoktól elvett vagyonból.

A Fujikoshi elleni pere jelenleg függőben van, és Kim, hajlott kora ellenére, eltökélt atekintetben, hogy saját szemeivel követhesse végig a végjátékot. „Nem nyugszom békében, még el nem jön az én napom” mondta.